Zecharia Sitchin: A 12. bolygó című könyvében régészeti ásatások eredményeit, ékírásos táblák megfejtett szövegeit ismerteti Babilon, Asszíria ill. ezek alatti sumér területről, gazdag képanyaggal illusztrálva. Szerepel közöttük a Teremtés-eposz, az "Enúma elis", amit a naprendszer keletkezési történetének is lehet értékelni. Sokmindenre magyarázatot adhat.

"A babilóni isten munkája, ha nem is tartott hat "napig", hat táblán lett megörökítve. A Bibliai Isten a hetedik napon megpihent; a mezopotámiai eposz hetedik tábláján a babilóni istenség s művének dícséretét olvashatjuk."

Kezdetben volt APSZU(Nap)="a kezdettől létező", TIÁMAT(...)="az élet úrnője, életet adó szűz" és MUMMU(Merkúr)="a megszületett" (első "Szentháromság"-nak is nevezhető). És persze a csillagközi ősanyag, por, apró- majd összetömörülő kisebb-nagyobb részek, darabok. Ezekből a gravitációs hatásukkal (és esetleg saját anyagukból is) kialakították a következő két bolygót maguk között, amik a következők: LAHMU(Mars)="a háború istene" és LAHAMU(Vénusz)="a csaták úrnője".
Ezután következett ANSAR(Szaturnusz)="herceg, ki első az egekben" és KISAR(Jupiter)="első a földön", akik fölülmúlták az előzőeket. Ansar elsőszülött fia, a következő bolygó ANU(Uránusz)="az égi, őseinek vetélytársa", aki létrehozza ikerbolygóját a saját képmására. Ez NUDIMMUD(Neptunusz)="a leleményes teremtő". Ansar másik gyermeke, (holdja) GAGA(Plutó)="hírnök".

Ekkor még nem alakultak ki az állandó pályák, nagy volt az összevisszaság, súrlódás. Ekkor lép színre "a Mélység szívében világrajött MARDUK", naprendszeren kívülről. Miközben behatol a rendszerbe, igencsak átalakítja a viszonyokat, bolygópályákat. De őrajta sem múlik el nyomtalanul a többiek hatása: a külső nagybolygók, majd a Nap is tömegvonzásukkal kitérítik pályájáról, így a naprendszer foglya marad. A legnagyobb csapást Tiámatra méri, előbb kísérői ütköznek vele, hogy meghasad, aminek egy részéből lesz a Föld, a másik felét újabb visszatérésekor ütközve szétszórja a kisbolygóövezetben(így lesz "szétválasztva Föld és Ég" a bibliai teremtéstörténetben). Tiámat Marduk közeledtére (tömegvonzásának hatására) tizenegy "szörnyeteget" szült, akik kiváltak testéből. Ezek legnagyobbja KINGU(a későbbi Hold)="a hadbaverődött istenek közül az elsőszülött, legfőbb hírnök".
Ezen kívül a Szaturnusz holdja, a Plutó kiszakítva új, önálló pályára jut.

"A sumerek a bolygót NIBIRU-nak, a "találkozás bolygólyának" hívták."

Ez a történet magyarázhatja, hogy miért két gyermekkel ábrázolták a Nagy Ősanyag Istennőt (Apszu+Tiámat), és hogy miért hagyták el később az egyiket.

A Nibiru kérdésre is választ ad: a hagyományok szerint 3600 évenként tér vissza, négy "kidudorodása" látszik és "koronája". Ettől lesz az ábrázolása kereszt alakú, és körben egyszeres vagy kétszeres vonallal körülvett. Ilyenkor a nagy tömegvonzásával földrengéseket és nagy tengermozgásokat válthat ki, aminek az erőssége attól függ, hogy hozzá képest a Föld hol tartózkodik a pályáján.

Egy Nostradamus versrészlet jut erről eszembe: "...a tenger hét napon át zúg, a Nap nem lesz az égen, csak második...". Lehet, hogy ez is erről a jelenségről szól? Ha igen, akkor kb. 50 éven belül mi is megnézhetjük...