Parajelenségek

A táltosok közismerten különleges képességekkel rendelkeznek, mint amilyen például a telepátia. Miután Anyahita (Nagyboldogasszony) és társai a Földön ragadtak, ettől kezdve folyamatosan telepatikus kapcsolatot tartott a szülőbolygóján élő beavatottakkal. Később a lánya, Éva (Kisboldogasszony)– lévén, hogy szintén magasfokú, 24 karátos beavatott volt – szintén ezt tette.



Már említettük Sikila nevét, aki a Havaruti Nagyszalán volt a fő kapcsolattartó a 12 fős szíriuszi küldöttség és a földi beavatottak között. Ezt elsősorban erős telepatikus képességének köszönhette. Azoknak a beavatottaknak, akik személyesen nem tudtak jelen lenni a birodalmi nagygyűlésen, Sikila telepatikusan azonnal leközvetített minden eseményt és döntést, s ilyen módon ők sem maradtak ki semmiféle információból.



II. András királyunknak a második házasságából született egy kislánya, akit Csobánkának, majdan a keresztény névadás szerint Jolántának hívtak. Ő volt a korának egyik legerősebb beavatottja. I. Jakab aragóniai királyhoz adták férjhez. Ennek a frigynek az elsődleges célja az volt, hogy Csobánka nyitott szemmel járván a nyugati körök minden fontos szándékáról, és lépéséről telepatikusan tájékoztassa a magyar királyi kancellária beavatottjait. Ez általában jellemző volt az Árpádházból külföldre került nőkre, hogy túl az országok közti béke helyreállításán, azért adták őket nőül külföldi királyi házakba, hogy egyben hírszerzőkként is működjenek. Ilyen szerepe volt pl. I. László királyunk lányának, Piroskának is, vagy később Ungika aranyasszonynak is a mongol házassága révén. Rengeteg információt küldtek el a hazai beavatottaknak telepatikus úton!



Másik csodás képességük volt, hogy a puszta kezük érintésével gyógyítani tudtak, sőt halottakat is képesek voltak feltámasztani. Nem csak Jézus rendelkezett ilyen képességekkel, hanem hasonló módon bírt ezzel pl. Szent László, Szent Erzsébet, vagy Szent Margit is. Sőt, még halálukat követően azok is meggyógyultak, akik a koporsójukhoz járultak.
A kézrátéttel gyógyítás régről hozott emléke egyébként benne él a magyar nyelvben is, hiszen ma is azt mondjuk, hogy az orvos kezeli a beteget, kezelést kap a beteg. Mégsem képesek elismerni, hogy ez egyáltalán lehetséges.



A mágusok többnyire képesek bizonyos materializálásokra. Mint ahogyan Jézus a vizet borrá változtatta, a kenyérrel és hallal pedig un. bőségteremtést végzett, azaz bármennyit is kivettek a kosárból, mindig ugyanannyi megmaradt. Ezt számos más történelmi személy is megtette. Szent László pl. az egyik csata közben egy pusztába jutott a seregével, ahol éhínség sújtotta őket. László imádságára szarvasok és bivalyok egész csordája jelent meg a táborban. Máskor pedig, amikor a tatárokat üldözték éppen, azok pénzt szórtak eléjük. László imájára a pénzérmék mind kővé változtak, nehogy a serege megálljon azokat felszedegetni.



Szent Erzsébet nevéhez pedig a híres rózsacsoda fűződik. Egy alkalommal a kosarában épp élelmet vitt a szegényeknek, s összetalálkozott a sógorával, aki számon kérte tőle, hogy hová siet. Mikor pedig belenézett a kosarába, nem látott mást benne, csak rózsákat. Tehát ő is materializálni tudott. Más alkalommal – míg férje távol volt, - egy leprás embert fogadott a házába, s a Lajos ágyába fektetve ápolta. Mikor Lajos hazatért az udvari emberek azonnal rohantak elé Erzsébet megbotránkoztató dolgát elpanaszolni, azonban mikor bement a szobájába, nem a leprást látta ott, hanem magát a megfeszített Jézust.



Jézus vízen járása csodás bizonysága annak, hogy milyen mesteri szinten tudott bánni az elementálok erejével. Hiszen a Víz szellemeit hívta, akik fenntartották őt. Hasonló jelenség történt Szent László királyunkkal is. Imádkozás közben többször is látták levitálni, azaz a föld felett lebegett. Egy éjszaka, mikor szokása szerint belépett a váradi templomba, hogy imádkozzon, kamarása kint várakozott. Elunva a hosszas várakozást felkelt és benézett. Azt látta, hogy Szent László megdicsőült testtel csodálatosan ragyogva lebeg a légben.



Mind a materializálás, mind a levitálás kapcsolódik azon képességükhöz, hogy parancsolni képesek az egyes természeti elemek szellemeinek. A négy elementál – a Levegő (Szilfek), a Tűz (Szalamanderek), a Víz (Nimfák) és a Föld szellemei (Gnómok).

Szent László is az elementáloknak parancsolt, amikor vizet fakasztott a sziklából, hogy a serege szomját olthassa. Tordán, és még jónéhány egyéb helyen hasadék támadt mögöttük az imája folytán, hegyeket mozgatott meg ezen képességével. Ugyanilyen csodatételekre volt képes Atilla királyunk vagy pl. Szent Margit is.



Mint ahogyan Jézus is előre megjósolta a halála idejét, s hogy az pontosan hogyan fog bekövetkezni, úgy azt a magasabb fokú beavatottak mind nagyon jól ismerték. Szent Margit már két évesen megjósolja apja győzelmét, mikor az a csehekkel harcol. Saját halálát is előre jelezte, sőt még azt is megmondta, hogy teste nem fog bűzt árasztani, sem elbomlani.



A beavatottak gyakran voltak látomások, jelenések tanúi. Maninak már 12 éves korában látomása volt, megjelent előtte egy angyal, aki arra biztatta, hogy többféle tannal is ismerkedjen meg. El is utazott Indiába, ahol tanulmányozta a buddhizmus tanait. 24 éves korában ismét megjelent előtte az angyal, aki közölte vele, hogy az Úr őt apostolának választotta. Épp ezek miatt nevezte aztán magát a „szent lélek apostolának”, illetve „Jézus apostolának”. Mint tudjuk ő volt a manicheista vallás megalapítója. Álmos és családja is manicheista vallású volt. A manicheizmus maga az őskereszténység, az ős-magyar vallás továbbvivője.



I. Géza a királlyá koronázását követően Lászlóval együtt felkeresték egyik győzelmük helyét. Hirtelen egy szarvas tűnt fel előttük, szarvai tele égő gyertyákkal, s az erdő felé iramodott. A vitézek rányilaztak, mire az a Dunába szökkent. László azt mondta, hogy „Bizony nem szarvas volt az, hanem Isten angyala, agancsain a gyertyák fényes tollak”. Gyakorlatilag ezzel a testvérpárral ugyanaz a csodaszarvas jelenet történik meg, ami annak idején Hunorral és Magyarral, ami azt jelenti, hogy ettől fogva László válik ezen erők birtokosává. Amikor Salamon ellen kénytelen volt hadat viselni, vitézi ruhában egyedül lovagolt a pozsonyi vár alá. Salamon elindult, hogy megvívjon az ismeretlen vitézzel, merthogy nem ismerte fel unokatestvérét, de riadtan fordult vissza, mert úgy látta, hogy Lászlót az angyalok tüzes karddal védelmezték.

Szent Margitot apácatársai többször is látták elragadtatott állapotában. Imádkozása közben a szemtanúk szerint hol az egész teste világított, bevilágítva az egész szobát, hol pedig tűzlángok csapkodtak a feje körül, miközben hangosan beszélgetett egy égi hanggal.



Égbe ragadtatás

Amikor egy magas fokú beavatott véghezvitte a rászabott feladatát, megesett, hogy nem közönséges halállal tért vissza a felsőbb szférákba, hanem úgymond az „égiek elragadták”. Az Arvisura az alábbiakat írja erről a jelenségről:

„Akiből az Égi lakók vére kiütközött: 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23 és ritkán 24 karátos beavatottakká váltak. A 24 karátos vagy karélyos beavatotottakról az Égieknek tudomásuk volt és haláluk után ezeket az Égbe ragadták.”



Az égbe ragadásról elsőként talán Illés próféta juthat az eszünkbe, hisz - mint az a Bibliából már ismert – ő is "tüzes szekéren" emelkedett az egekbe. De hogy ismét a rovósámánjaink feljegyzéseire utaljak, ott is olvashatunk ilyen példát, mégpedig Gilgamesre vonatkozóan:

„Gilgames ifjú királyt halála után, Kaltes-Asszony szekerén az Égbe ragadták, pedig ő csak 16 karélyos beavatott volt. Ugyanis kétharmadrészben volt Isteni, Égi eredetű és csak egyharmadrészben volt Joli-Tórem bolygóbeli beavatott, de hősiessége és helytállása 24 karélyos beavatottá változtatta.”



Kr. e. 798-ban indult el egy főként székihun lovasokból álló rokonlátogató csoport, akik egy része Arnó-Valetri birodalmába lovagolt. Két lovas telepedett itt le, az egyiket Barna-Farkasnak, a másikat Kék-Farkasnak nevezték. Vejuli Lukomónak volt két csúnya leánya, akik a két Farkas testvérhez feleségül mentek. Barna-Farkasnak iker fia született Kr.e. 775-ben, akiket Rimus és Rómus névre kereszteltek. Mindketten beavatottak voltak. Felesége meghalt és a két árvát egy törött lábú farkas szoptatta, amit egy vadászaton ejtettek el. Ezeknek az anyafarkas nevelte gyermekeknek hamar híre ment a Rasna-szövetségben. Az akkor igen gyakori gyer­mekharcokban Rómus lett az első, akit a latinok Romulusnak hívtak, testvérét pedig a latin gyermekek csak Rémusnak nevezték. A görögök ellen győztes sereg Romulust az uruki hagyományok szerint királlyá koronázta, az uruki Gilgames koronával. Így lett Romulus Róma első királya, Rémus pedig a helyettese. Ezzel megvetették a Római Birodalom alapjait. Kortonából elhozták azon rovást, mely szerint Romulus és Rémus Nimród családjának Gilgames-ágából származik. Érdekes módon az Arvisurában egy szóval nem említik azt, hogy Rimus halálát a testvére okozta volna, vagy hogy egyáltalán bármiféle konfliktus alakult volna ki közöttük. Együtt munkálkodtak, Remus a helyettese volt fivérének. Sokkal inkább az a gyanúm, hogy halálát a latinok okozhatták, s talán úgy tüntették azt fel, mintha a testvére ölte volna meg. De mivel ők magas fokú beavatottak voltak, ezért ez eleve nem is feltételezhető róluk. Ezt bizonyítja az is, hogy mikor Romulus beavatottsága révén úgy fejezte be életét, mint Etana király, azaz az Égiek magukkal ragadták. Kr. e. 716-tól 690-ig uralkodott.

Titus Lívius történetíró Róma története című művében így ír Romulus égbe történő elragadtatásáról:

"Egyszer Romulus király szemlét tartott csapatai fölött a Mars mezőn. Éppen szekerén állt, és egyszercsak váratlanul felemelte a kezét. Katonái azt hitték, hogy szólni kíván, de hirtelen rettentő tűzvihar támadt, és a szekér dübörögve emelkedett a legmagasabb felhők fölé. Vitézei amíg tudták, szemmel követték őt, de azután a király egy felhőbe került és nem volt többé látható. Proculus Julius szenátor magyarázta el a döbbent katonáknak, hogy Romulus Qurinius néven az istenek közé emelkedett. Attól a naptól fogva, Romulust senki nem látta többé a Földön."

Ők tehát gyakorlatilag nem haltak meg, hanem teljes fizikai testükkel emelkedtek fel a magasabb szférákba. Ám akik fizikai halált haltak is, lélekben még sokáig itt maradhattak.



Lelkük tovább él

„A názáreti Jézus 25 karéjos beavatott Isten-fia volt. Ezért a keresztény beavatottakkal még 25 évig tudott gondolatot cserélni. Az akkor ismert világ összes beavatottjával megértették egymást. Ezen első eset Pünkösd napján történt.” – írják a rovósámánok Jézusról.



Az Arvisurák Atilla király kapcsán is érdekes utalást tesznek a reinkarnációra vonatkozóan, hisz leírják, hogy Csatári aranyasszony háborgó lelkét örökölte.

„Atilla vándorlelkét az Égiek 24 évig tartották vándorlásban. Bejárta Szöged töményvezérrel együtt a külső és belső őrségeket, ahol minden sámán tudta: amikor a rokontörzsek részéről Atilla nyugvóhelyét az első támadás éri, a hármas koporsót Etilvárra kell majd menekíteni. Atilla vándorló lelke bejárta mind a 108 nemzetség Jász-síksági, és a 12 Bugát vidéki széki-hun törzs szállásait. Mint minden nagy Lélek, a 24. évben a dicsőséges, tündöklő képét elvesztette, de a dörgő hangja megmaradt. 469-ben Pusztaszer őrségében Atilla dörgő lelke riasztotta Babajt és a gótokat legyőzték. Sajnos, Babaj a csata után elvérzett, de Atilla háborgó lelke a bosszúálló csapatokat tovább vezette és a déli Bolgárország nándorlakta szűk völgy vidékén a gyilkos gót vezért megölték.”



Ugyanígy tovább tudott kapcsolatot tartani halála után Árpád vezér első felesége, Abacil is a többi beavatottal:

„A beavatottak a lelkükkel még haláluk után is vándorolnak és a népüket harcukban támogatják Ezért vannak 3-24 és 25 karéjos lelkek, akik haláluk után beavatott erejükkel hatni tudnak népük többi beavatottjára. Abacilről tudták, hogy 11 karéjos beavatott, ezért kislányával közel 11 éves koráig tudott gondolatot közölni. Nyolcadik gyermekeként megszületett a kis Zseliz, aki anyjához hasonlóan Óm-jelű beavatott volt. Úgy vigyáztak rá, mint a szemük fényére, mert tudták, hogy ezen a leánykán áll vagy bukik a Magyar Törzsszövetség újabb honfoglalásának sikere.”



1345 farsangján a székelyek és a magyarok Laczfy András vezetésével a tatárok ellen vívtak. I. László király feje ekkor együtt harcolt a híveivel, ugyanis a fejereklyéje egyszerűen eltűnt a templomból, s csak harmadnap talált rá a sekrestyés, ám az izzadt volt és csatakos. Egy tatár fogoly elbeszélése is alátámasztotta ezt, hisz elmondása szerint a székelyeket egy hatalmas termetű vitéz, magas lovon, a fején aranykoronával, a kezében pedig harci szekercével vezette a csatában. Feje fölött pedig szépséges koronás asszony lebegett, aki nem volt más, mint a magyarok Boldogasszonya.



Romlatlan testek Mindazok, akik lelkükkel hosszú éveken keresztül még tovább irányították a népüket, valószínűleg csak ideiglenesen léptek ki a fizikai testükből is, azaz van tetemük a Földön, ám az romlatlan állapotban nyugszik.

Akinek a halálát követően nem bomlik fel a teste, azt jelenti, hogy mesteri szinten képes bánni az egyes elementálokkal, azaz a természeti elemek szellemeivel. A négy elementál – a Levegő (Szilfek), a Tűz (Szalamanderek), a Víz (Nimfák) és a Föld (Gnómok) - ugyanis felelős a halál beálltát követően a test felbomlásáért. A Levegő, amikor a légzés leáll, a Tűz, amikor a test lehűl, a Víz, amikor a test kiszárad, és végül a Föld, amitől aztán a test elporlad. Egyes beavatottak, akik parancsolni tudtak ezeknek az elementáloknak, ezt a folyamatot teljesen le is tudták állítani, vagy éppen fordítva: képesek voltak mindezt néhány mp alatt véghezvinni, úgy hogy az eredmény a teljesen nyomtalan elbomlás lett. Sok szent távozott így el a Földről észrevétlenül. Talán a legismertebb ilyen eseteket a Pilis között élő egykori pálos rendi szerzetesek képviselték. De azt már kevesen tudják, hogy nem csak a Pilisben vannak pálos rendi szerzeteseknek romlatlan testei, hanem pl. Pápán és Vácon is.



Paulus Osirius egy hispániai pap volt, és egyben korának egyik legműveltebb embere, Szent Ágoston tanítványa volt. Később az észteknél járt, akikről az alábbiakat jegyezte fel:

„Van náluk egy törzs, akik hideget tudnak csinálni. S ezért van, hogy a halottak sokáig ki vannak terítve, nem indulnak oszlásnak, mivelhogy hideget hoznak rájuk. Azt is képesek megcsinálni, hogy ha bevisznek egy teli hordó vizet, vagy sört, az is befagy, még ha nyár van, akkor is.”



Mongólia Altájon kurgánokban nagyon sok olyan tetemet találtak, amelyek nem indultak oszlásnak. Ilyen pl. a paziriki kurgánok leletanyaga is. Ezek a testek nem mumifikálódtak, tehát nem arról van szó, hogy bebalzsamozták őket, mint pl. az egyiptomiak, hanem teljes épségben megvannak. Egyesek a speciális időjárási viszonyokkal próbálják magyarázni ennek az okát, azonban még soha senki nem tudta ezt rekonstruálni. Ezek az emberek europidok, antropológialilag belső-ázsiaiak, és amint azt a többi leletanyagból tudni lehet, több királyi személy van közöttük.



Bizonyos látó emberek elbeszélése szerint Atilla király sem halt meg, olyan állapotban él, amelyből elvileg bármikor fel tud kelni, de erre ténylegesen majd csak akkor kerül sor, ha eljön az ideje. Gyakorlatilag bármikor testet tud ölteni.



A Képes Krónika – annak ellenére, hogy elég ellenséges hangvétellel beszél Aba Sámuelről - mégis megemlíti, hogy mikor néhány évvel a temetése után felnyitották a sírját, „szemfedőjét és ruházatát épségben, sebhelyeit begyógyulva találták”. Hiába nem szerették, ez akkora csoda, hogy csak nem tudták elhallgatni.



Mikor II. András meghalt nem Fehérváron temették el, hanem koporsóját Magyarország déli részére, egy Egres nevezetű helyre szállították (Csanádvár-Nagyvárad). A krónika szerint András holtteste itt látható, amint boldogan nyugszik, ez pedig azt jelenti, hogy romlatlanul nyugszik. Olyan erők jelentek meg a királyban, amit az ország más földrajzi pontjára is elszállítottak azért, hogy ebből a hatalmas energiából mások is részesüljenek. Ezért nem Fehérváron temették el.



A Képes krónikában rendre visszatérő kifejezést használnak II. Gézára, miszerint teste Albában nyugszik. Ezt többnyire úgy fordítják, hogy Fehérváron nyugszik, holott az alba pusztán fehéret jelent, azaz teste fehérben, azaz fényben nyugszik. Aludva nyugszik, merthogy az ő teste is romlatlan állapotban van.



Lourdes-i Szent Bernadette – szintén romlatlan testtel nyugszik





Szent Margit már életében megmondta előre, hogy teste nem fog majd rossz szagot árasztani, azaz romlatlan marad. 1270-ben halt meg, arca napokig fénylett. Finom virágillat áradt belőle. Később hármas koporsóba tették (fa-vörösmárvány-vas), akárcsak Atillát, vagy Tutenhament. Fél évvel később még nagyobb illat és füst szállt fel a koporsóból. II. József, a kalapos uralkodó összetörette a koporsóját, amit a törökök elöl Pozsonyba menekítettek. Úgy gondolta, hogy ezzel az egész magyarság lelkét, nyelvét és sorsát meg tudja törni, el tudja pusztítani.



A trónviszályok során IV. Istvánt megölték az ideig-óráig őt pártfogoló bizánci katonák és kidobták a várból a várfalán keresztül a földre. Senki nem nyúlt hozzá, és még egy hónap múlva is ugyanúgy feküdt ott, teljesen épen, nem indult oszlásnak.



II. Lajos az Arvisura tanúsága szerint nem azért fulladt bele a Csele-patakba, mert a nehéz páncélja lehúzta, hanem mert bizonyos jóakarói – Zápolya emberei – előtte teljesen cselekvésképtelenné tették, s eszméletlen volt, mikor a vízbe dobták. Az ő tetemét is kb. egy hónappal később találták meg, mint ahogyan a mohácsi csatában elvesztette életét. Egy mocsaras területen volt, s egyesek szerint a mocsár miatt nem indult oszlásnak a tetem, de ez nagy badarság, mert attól éppen hogy hamarabb kellene rothadásnak indulnia.

Amikor Mindszenthy József bíboros koporsóját hazahozták és belenéztek, az ő esetében si megdöbbenve látták, hogy romlatlanul fekszik benne. Jelenleg Esztergomban van, el is rejtették a kíváncsi szemek elől.



Áldozathozatal

De miért is voltak ezek a beavatottak ilyen különleges képességekkel megáldva? Nem másért, mint hogy felemeljék, magasabb szellemi-lelki szintre segítsék az embereket. Legtöbbször azonban ezt csak úgy tudták elérni, hogy nagyon komoly áldozatokat hoztak. Áldozatot hozni pedig különböző célokért lehet. Így pl. egy népért, egy vallásért, vagy akár egyéb dolgokért, mint pl. a Beavatott Központ költöztetésének biztosítása céljából.

Esett már szó András, Béla és Levente hercegekről. István király őket bízta meg a Beavatott Központ átmenekítésével, ami Budáról a manysikhoz került 1063-ban. A költöztetés közben Levente felesége, Ildikó-Ibolya önkéntes máglyahalált halt. Ezt a szokást a Beavatott Központ minden egyes költöztetésekor megtartották. Mikor Ordoszból Budára hozták a beavatott központot, akkor Jákó fősámán vállalta ezt az önkéntes halált. Ennek jelentősége, hogy a beavatott ezentúl a szellemi síkról figyeli és vigyázza a beavatott központ értékeit.

E fenti eset azt hiszem, nem túl közismert, ám vannak, melyek ismerősen hangzanak, gondolok itt főként az egyes vallások megmaradása céljából véghezvitt áldozatokra. Vegyük pl. a manicheizmus esetét. A hatalomra és pénzre éhes papság Mani elveit elfogadhatatlannak tartotta. Börtönből börtönbe vetették, végül elevenen megnyúzatták, bőrét kitömték szalmával, s így hordozták városról városra elrettentő például. Nyakában egy tábla lógott azzal a felirattal, hogy „így jár az, aki meg akarja szüntetni a papi tizedek fizetését”. Ez azért nagyon fontos számunkra, mert a manicheizmus gyakorlatilag az ős-magyar vallást ötvözte magában, s Mani, mint ennek megalapítója, ezért az ős-magyar vallás fennmaradása érdekében áldozta fel magát.



Ám azt hiszem még több áldozat született a kereszténység megmaradásáért. Amikor a németek (és nem István!) Koppányt felnégyelték, akkor rögtön ezt követően egy másik áldozathozatal is történt, méghozzá az István egyik húga részéről. Judit ugyanis Koppány halálának hírére halt önkéntes halált, hogy ezzel is engesztelést szerezzen a családjuk számára.

István, bár felvette a kereszténységet, és a legtöbb rovásírásos emléket hagyta elpusztítani, valójában azonban az eredeti ősmagyar vagy táltos vallást ezzel mégsem szüntette meg. Hisz még Mátyás királyról is tudjuk, - s ezt dokumentumok bizonyítják, - hogy táltosok veszik körül, tőlük kapja az információkat. Nem is lehet ez másként, hisz a kereszténységet a magyarok nem Rómától kapták, hanem közvetlenül Istentől. Istvánék áldozata tehát abban nyilvánul meg, hogy össze kellett ötvözniük az ősmagyar vallást a római keresztény vallással azért, hogy az ezáltal megtisztulhasson. Hiszen ha megnézzük ezen időszak történelmi adatait az egyház vonatkozásában, akkor igencsak botrányos dolgokat láthatunk. A magyar honfoglalás időszakában, amikor a magyarok fegyelmezett, erkölcsös és példamutató módon birtokba vették a Kárpát-medencét, 895 és 900 között hét pápa váltotta egymást a trónon a legbotrányosabb körülmények között. Formosus pápa holttestét VII. István pápa kiásatta, Róma utcáin végighurcoltatta és a Tiberisbe vetette. Őt viszont a felháborodott nép meg agyonverte. Vajk-István élete során mintegy 15 pápa uralkodott 3 ellenpápával és hatalmi háborúkkal elfoglalva. Ez lett volna az a példamutató, erkölcsös nyugati kereszténység, amiért a sokezer éves ős-magyar vallásunkat el kellett volna hagynunk? Észre kell venni, hogy nem nekünk, magyaroknak volt szükségünk erre a vallásra, hanem éppen fordítva. Isten nem bennünket akart lerontani arra a szintre, hanem őket akarta feljavítani velünk. És látni kell azt is, hogy bár nagyon sok idő alatt, és nagy sok áldozat révén, de őseink igenis értek el eredményeket.

A vallások mellet nézzünk példát az egy adott népért hozott áldozatra is. A Pallas Nagy Lexikon a következőket írja a magyarságért hozott áldozásról: „A hunokról Jornandes azt beszéli, hogy mikor Szkítiába érkeztek, azokat, kik sorsolás útján mint elsők léptek a szittya földre, áldozatul és engesztelésül megölték, hogy a nemzet a földet szerencsésen elfoglalhassa. Krónikai hagyományaink elbeszélik, hogy midőn a magyarokat választott fejedelmük, Álmos Pannóniáig vezérelte, a határon, Erdélyben a fejedelemséget Árpád veszi át, mert atyját, Álmost engesztelő áldozatképpen megölték, hogy a nemzet szerencsésen foglalhassa el a földet.” Álmost is saját kérésére, illetve beleegyezésével végzeték ki, helyesebben feláldozták. Ugyanolyan áldozat volt ő, mint az egyiptomiaknál Ozirisz, vagyis ezzel ő halhatatlanná vált, s szellemi ereje örökre segítségére lett a magyaroknak.



De nem csak a saját nemzetükért hoztak áldozatot a mágusok, hanem akár más népekért is. Szent Erzsébet házassága a németek részéről egyértelmű érdekházasság volt, hisz Erzsébet nagyobb hozományt vitt magával, mint amit Nagy Károlyék elraboltak és kihurcoltak az Avar Birodalom idején. Erzsébet ott alapított kórházakat, a szegényeknek rendszeresen élelmet osztott, sőt minden vagyonát, a legutolsó ruhadarabjait is ott osztotta szét a rászorulók között. Az anyagi dolgok mellett azonban természetesen fontosabb volt, amit szellemileg nyújtott ennek a népnek, hisz kultúrát, műveltséget, tudást vitt oda, s példát mutatott mindenki számára a szeretetével, hűségével, erkölcsiségével, szentségével.

Béla szinte egész családja az áldozathozatal példája, hiszen egyik lánya, Boldog Kinga lengyel királyné lett, és ott sugározta szét ezt a lelkiséget, Konstancia lánya Oroszországban, testvére Erzsébet, valamint az ő legkisebb lánya Gertrúd pedig szintén Németországban.



IV. Lászlót sem elsősorban azért nevezzük kunnak, mert annyira szerette ezt a népet, hanem mert ő ezért a népért hozott áldozatot. Nem véletlenül épp a kunok ölték őt meg, ám ez vállalt halál volt, László ezt nagyon jól tudta előre. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy ezek a bizonyos kunok a németek által felbérelt és lerészegített bérgyilkosok voltak. László mielőtt Szarvasra ment volna, a halála helyszínére, előtte körbejárta az egész országot, s közben mindenhol bűnbocsánatot hirdetett. Márpedig ezt nem teheti meg akárki, csakis egy istenfiú! Ez az országjárás pedig egyúttal az ő áldozati útja volt. Mert egy nép sem maradhat meg a Kárpát-medencében, csak akkor, ha valaki áldozatot vállal értük. László ezt tette meg a kunokért.



Sőt, nem csak egy-egy népért folyt áldozathozatal, hanem adott esetben egész Európáért is. Gondoljunk csak a tatárjárásra, vagy a török megszállás idejére. II. Lajosról és seregéről is tudjuk, hogy mielőtt Mohácsra értek volna, útközben megálltak beszédet tartani, s ekkor megjövendölték a jelenlévő valamennyi vitéz halálát is, ám senki, egyetlen ember sem fordult vissza. A csata után mintegy 1500 nemest fejeztek le Szulejmánék. Ők sem próbálták meg elkerülni a sorsukat. Inkább meghaltak, mintsem hogy behódoljanak. Egyedül a budai zsidók jelentek meg a török előtt azzal, hogy hajlandók behódolni.

Igaz, hogy Mohács után 3 év múlva visszajöttek, s 150 évig itt is maradtak a törökök. Ám a magyarság mégis csak elérte a célját, hiszen a törököket sikerül megállítani úgy, hogy rajtunk túl nem jutottak más országokba. Megvédtük Európát, megvédtük Jézus hitét. Köszönetet vagy hálát természetesen soha nem kaptunk ezért, mint ahogyan Jézus sem kapott. De tőlük egyelőre még csak ennyi telik. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy még mindig épp elég dolgunk van velük. Ahogy Széchenyi mondta: „Csak a gyenge él önmagának, az erős egész nemzeteket hordoz keblében”



Nem minden fénylik, ami arany

A korábbi példákban bemutatott beavatottak többnyire közismertek, azaz bevésték a nevüket a történelemkönyvekbe. Azonban már említettem, hogy nagyon sok, igen erős fokozatú mágusunk élt még rajtuk kívül, akikről bár keveset tudunk, de azért legalább annyit tettek az emberiségért, hanem többet. Tehát igaz a mondás inverze is, azaz, hogy nem minden fénylik, ami arany.



Jézus születése idején Kövezsd volt a beavatott fejedelem (másnéven mágusfejedelem). Hogy milyen komoly erőket volt képes megmozgatni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ő volt az, aki újraegyesítette a Keleti és a Nyugati Hun Birodalmakat, Ordosz központtal. Ő kötött egyezséget Rómával, hogy a Pannon Birodalmat és Erdélyt ne háborgassák. Ezt az egyezséget aztán Róma sorban felrugdosta, s épp ez lett a fő oka annak, hogy Atilláék aztán bevonultak a Kárpát-medencébe.



Álmos családja kapcsán megemlíti az Arvisura, hogy neki egyik fia sem volt látó ember, nem volt harmadik lelkük, azaz egyik sem örökölte a beavatottságot. Ellenben volt két sámán, akik megfeleltek a feltételnek: Galga és Nagybodor sámánok. Nagybodor később beavatott fejedelem lett. Tehát téves az a nézet, miszerint Árpád ezt a tisztséget is örökölte volna az édesapjától. Ő a magyarok fővezére volt, aki miután a honfoglalást követően a már itt élt törzsek is elismertek vezérüknek, így egyben nagyfejedelemmé is vált. Ez azonban világi tisztség, s nem beavatott rang volt.

Később, Géza fejedelem idején Derencsény volt a beavatott fejedelem, aki Turu-Domonkosnak, azaz Domonkos esztergomi érseknek volt az édesapja. Először ő is csak a 30 fős központi beavatott magnak volt a tagja 928 és 940 között, majd 940 és 960 között beavatott fejedelemmé választották, ezt követően pedig az Öregek Tanácsának a tagja lett. Később Árpád unokája Csák követte őt a beavatott fejedelmi tisztségben, őt követte Vászoly-Mihály (Géza első feleségétől született fia), majd annak fia, Levente (András és Béla hercegek testvére.) Ennél a testvérhármasnál jól megjegyezte mindenki András és Béla nevét, hiszen egy ideig mindketten királyaink voltak. Levente neve már sokkal kevésbé íródott be a történelembe, pedig neki legalább annyit köszönhet a magyarság, mint fivéreinek – ha nem többet. Hiszen hármójuk közül ő volt a legerősebb fokozatú beavatott!



Nagy Lajos királyról általában pozitívan, nagy elismeréssel emlékeznek meg történészeink. Való igaz, hogy seregei nagy sikereket arattak, ám arról nemigen szoktak szót ejteni, hogy mindezen sikereket aligha könyvelhette volna el Nagy Lajos, ha nem állt volna mellette egy nagyon-nagy erővel rendelkező beavatott. Ezt a beavatottat úgy hívták, hogy Karizira. Erős Óm-jelű beavatott volt, Lam herceg (Szent László király öccsének) leszármazottja. Ő szervezte meg a Sárkányos Társaságot, ami az Árpád-háziak titkos szervezete volt. Folyamatos kapcsolatot tartott Kambaluk, Ordosz, Uruk, Karakórum beavatottjaival. Károly Róbert is tagja lett ennek a társaságnak, majd a fia Nagy Lajos szintén. Központjuk Budavár volt, ahol havonta tartottak gyűlést. Karizira szervezésének, illetve a Sárkányos Társaság működésének volt köszönhető minden sikerük. Ők szervezték be a szakszini, magyarkai zsoldosok seregét is, mivel tervbe vették, hogy az országnak három tenger kell, hogy mossa a partjait. Neki köszönhető a Visegrádi találkozó megszervezése is, ami hosszú évtizedekig Európa legjelentősebb politikai eseményének számított.

Karizira részt vett az ordoszi sámánképzésen, ahol elsőként végzett az 5 napos Nagy Süánon. Később ő örökölte a tanfejedelmi posztot. Ordoszba úgy ment el, mint férfi, ám úgy jött haza, mint nő, mivel „fősámáni beavatkozással nővé műtötték meg”. Később Nagy Lajostól még egy kisfia is született, akit Lajos-Bátkának hívtak. Apját követően Lajos-Bátkát ütötték a Sárkányos Társaság lovagjává, s egyben a nyugati rend vezetőjévé. Bátka ötvösöket, szobrászokat hívott az országba, megszervezte az élő állatok és a tokai bor kivitelét, bányavárosokat alapított (Körmöc-, Selmec- és Besztercebánya), fűszereket, selymet, szőnyegeket hozatott be, s megszervezte a lengyel, német, litván, arab, örmény kereskedelmi utakat.

Mint láthatjuk, nagyon is igaz az a magyar népi mondás, miszerint „Az érett búzakalász mindig lehajtja a fejét, míg az üres meg peckeskedik.”



Más népek viszonyulása

Ugyanakkor talán érdemes azt is megemlíteni, hogy más népek ezzel szemben hogyan viszonyultak ezekhez az emberekhez, illetve hozzánk, magyarokhoz. Mindig és mindenkor a szakrális vezetőket irtották ki legelőször, mert ők voltak azok, akik nemcsak ember és ember közt, hanem ember és Isten között tudtak közvetíteni. Emlékezzünk pl. Nagy Károly irtó hadjárataira, amikor szekereik tonnaszámra vitték el a töménytelen sok aranyat a kirabolt avar-magyar templomokból, melyek nagy részét beolvasztották, s majdan felhasználták saját templomaik építéséhez is, mint pl. az Acheni dóm esetében is. Útjuk közben emberek ezreit mészárolták le könyörtelenül. Ez akkora szégyenfoltot jelentett az utódaik számára, hogy még ma is inkább kitaláltnak minősítik ezt a korszakot, mintsemhogy képesek legyenek felvállalni annak felelősségét. Hasonlóan nagy pusztítást vittek véghez a németek István király idején is. Minden rovásírással írt tárgyat elpusztítottak, mert nem bírták elviselni azt a tényt, hogy nekünk már sokkal korábban volt írásbeliségünk, mint nekik.

Azt is tudjuk, hogy az Árpádházi királyaink kb. 80 százaléka nem természetes halállal halt meg. Nagyrészüket megmérgezték (főként szintén a németek). Így halt meg pl. IV. István, akit sebeinek kötözése közben mérgezték meg a bizánciak, a tetemét pedig egyszerűen kidobták a várból. Ugyanígy mérgezés áldozata volt: III. István, III. Béla, III. László, II. András István nevű fia, V. István, III. András, majd később Hunyadi Mátyás, vagy éppen Bocskai István is, akit egy császári vacsora keretében mérgeztek meg. Volt néhány eset, akiket másképp tettek el láb alól, ám a végeredményen ez sajnos nem változtatott. I. Béla királyt felbérelt német építészek ölték meg úgy, hogy szándékosan megrongálták a nyári lak építményét, s az rádőlt (s nem a trónja esett rá, mint ahogyan tanítják az iskolában, mert az csak úgy tudna ráesni, ha előbb valaki felhajítaná, s Béla aláállna). V. István András nevű fiát vízbe fojtották, IV. Lászlót a németek által felbérelt részeg bérgyilkosok ölték meg, II. Lajost Zápolya emberei tették harcképtelenné, s ezt követően dobták a Cselébe, immár eszméletlenül (s nem a nehéz páncélja húzta le a mélybe, mint ahogyan tanítják, mert egyik harcos sem volt annyira béna).

Minden idők legnagyobb táltosirtása azonban a Rákóczi szabadságharcot követően, a Habsburgok idején volt. Még a múlt században is folyamatosan próbálkoztak ezzel, orosz gyűjtőtáborokban (pl. Szojván, Munkács környékén 37.000 magyart öltek meg egyszerre), s sok más helyen ezrével ölték le a magyarokat. Ez is holocaust volt a javából, csak ezekről valahogy nem szoktunk megemlékezni.



De nem volt jobb a helyzete más rokon népeinknek sem. A voguloknál az összes sámánt az Ob folyóba ölték bele az oroszok. Szibériából összeszedték az összes egykori hun szövetségi kincset, aranytárgyat. Ezek egy részét még ma is úgy mutogatják az Ermitázsban, mint a cár tulajdonait. Sok esetben megtörtént az is, hogy a cári katonák ittas jókedvükben vadászni mentek – a manysikra! Hajszál híján ki is irtották őket, ekkor mintegy 5000-en maradtak életben. Megmenekülésüket annak köszönhetik, hogy egy kissé északabbra húzódtak, ahol már olyan nagy volt a hideg, hogy oda már a vodkával felfűtött katonáknak sem volt kedvük utánuk menni.



Hasonlóan elpusztították a beavatottakat a kelták közül is. Mint tudjuk, a druidák között is külön társadalmi csoportot képeztek a bárdok, akik feladata volt többek között, a mi rovósámánjainkhoz hasonlóan, hogy a népükkel történt eseményeket megörökítsék, dalokban megénekeljék. Nagyon jól ismert, hogy Edward angol királynak mi volt az első dolga Wales meghódításakor: ezeket a bárdokat mind máglyára vettette. Ezt dolgozta fel Arany János is A walesi bárdok c. versében.



Ma is köztünk vannak

A táltosság mivelhogy születéshez kötődik, nem is írtható ki. Hiába ölték meg őket, akkor is leszületnek ismét ha kell, és annyiszor, ahányszor csak szükség van rá. És soha nem azok veszítenek bármit is, akik meghalnak, hiszen ők már jó helyen vannak, hanem épp fordítva, hiszen a bűnösök óriási karmát akasztanak a saját nyakukba. Így volt ez pl. a spanyol inkvizíció idején is, az indiánok semmit nem veszítettek, ám a spanyolok jókora adag lerónivalót kaptak a karmájukkal. Soha nem az adott népcsoport száma számít, hanem a lelkek ereje. Mert mindig az a győztes, aki maga fölé tudja emelni az ellenfelét.



A beavatottak tehát újra és újra leszületnek közénk. Hogy ez a beavatott láncolat genetikailag sem szakadt meg, azt jól mutatja az Árpád-házi családfa, amiről mai napig azt a téves képzetet igyekeznek belénk sulykolni, hogy 1301-ben III. András halálával az kihalt. Ám ez óriási tévedés, s hogy milyen nagy, arról tanúbizonyságot tesz az Arvisura is. Hiszen számos olyan Árpád-házi utód született, akikről nagyon mélyen hallgat a történelem.

Árpád egyik unokája Taksony, Szalk és Bereg-Botond melett Csák volt. Ennek a családnak nagyon sok leszármazottja volt, többek közt a Kisfaludy, Csákvári, Kéri, Vajai, Orondi, Jamai, Berényi, Celuni, Vinári, Dudari, Trencsényi, Etyeki családok, akik ma is köztünk élnek. De, - s ezt már kevésbé emlegetik történészeink, - szintén Csák leszármazott volt Bethlen Gábor erdélyi fejedelmünk is.



A későbbi utódok között meglehetősen sok olyan kis „kakukkfióka” született, akik bár vér szerinti örökösök voltak, ám a nyugat, vagy esetenként maga a magyar nemesség mégsem ismerte őt el. Az Arvisurákból megtudhatjuk, hogy Vajk-István mielőtt házasságot kötött volna Gizellával, korábban beleszeretett egy lányba, akit Csege-Tündének hívtak. Kapcsolatukból egy kisfiuk is született, aki II. Zoltán néven Erdély kisfejedelme lett. Zoltánnak rengeteg leszármazottja volt. Apjának az volt a kívánsága, hogy legalább egyszer mindegyik unokáját vigye fel hozzá bemutatni. Zoltán ennek eleget is tett, s összesen mintegy 40(!) unokát vitt fel a királyi várba a nagypapához. István nagyon szerette a gyerekeket, s mindegyiküknek birtokokat, falvakat, bő hozományt adományozott. Zoltán Piroska nevű kislánya különösen sokat tartózkodott a királyi udvarban, Sarolt dédijének ugyanis ő volt a kedvence, mivel nagyon hasonított hozzá. Nos ennek a II. Zoltán fejedelemnek a későbbi leszármazottja volt Bocskai István is, aki épp ezen ősiségi alapon fogott hozzá a magyar szabadságharchoz.



Ám Imre herceg sem olyan szűzen halt meg, mint ahogyan az egyház azt hangoztatja. Sokat járt ugyanis egy bizonyos Jéne nevű rimalányhoz (betegápoló papnőhöz), akitől – miután Imre már meghalt – született egy kisfia, Pósa. Istvánnak ez a kisunokája volt a kedvence, mondhatni a szeme fénye. Rajongásig szerette, idős éveit legszívesebben vele töltötte. Ilyenkor mindig elhalmozta játékokkal, ajándékokkal. Halála előtt azt mondta neki, hogy soha ne akarjon király lenni, mert ez pokoli nehéz, és iszonyatosan sok áldozattal és fájdalommal jár. Maradjon meg inkább ilyen mindig mosolygós, gondtalan emberkének. A történet külön érdekessége, hogy ennek a bizonyos Pósának – aki egyébként kora egyik legerősebb fokú beavatottja volt, - lett a majdani egyenesági leszármazottja az a Pósa András, aki P. mesterként, azaz Anonymusként írta be később nevét a történelembe.



I. Bélának Gézán és Lászlón kívül volt még egy Lam nevű fia is, akinek a Kolajjal kötött házasságából 12 fia és 6 lánya született. Ők sem haltak meg utódok nélkül, s az Árpád-házi családfának sok ága-boga nőtt ki innen is. Így pl. az a Karizira is, aki majdan Nagy Lajos királyunk titkos szeretőjeként egy újabb utódnak, Lajos-Bátkának adott életet.



II. Gézának volt egy szintén Géza nevű fia, aki Álmos, Árpád, Zoltán hercegeknek adott életet. Ők Bizáncba menekültek, de később – mivel lemondtak minden trónkövetelési jogukról – visszajöhettek. Ettől az Álmos hercegtől származik a későbbi Rákóczi család, így II. Rákóczi Ferenc is.



IV. László királyunk köztudottan élvezte a kun nők társaságát. Ezen kapcsolataiból 40 fia és 12 lánya született. Azt azonban már kevesen tudják, hogy az ő későbbi leszármazottja volt Dózsa György is.



Hunyadi Mátyásnak Corvin Jánoson kívül még több gyermeke is volt. Lányain kívül Kopácsi-Kürt Mátyás, Gubacsi-Kuma László és Csala-Jászvásári Domonkos is az ő gyermekei voltak, valamennyien magas fokú beavatottak. Még gyermekkorukban Kuma-Magyarországra menekültek, mindhárman végigjárták a bugáti sámánképzőt, majd Ordoszban is elvégezték a 3 éves beavatott képzőt. Ezt követően jöttek vissza Erdélybe, ahol aztán mindhárman részt vettek a Dózsa-féle felkelésben. Mátyás vezette a kurucok, László a csörszök, s Domonkos pedig a hajdúk seregét.



Az elpusztíthatatlan magyar gén

Amint az jól látható, a beavatott láncolat a mai napig sem szűnt meg. Sőt, azt kell mondani, hogy ez a magyar gén valójában ki sem irtható.

Ezt látszik alátámasztani az a történet is, miszerint a montreáli McGill Egyetem kiváló professzora, Wilder Penfield az 1960-as években megbízatást kapott a Rockefeller Alapítványtól, hogy kutassa ki és bizonyítsa be, hogy van-e és melyik az a génfajta, amely földünkön un. alapvető gén. A kutatáshoz az egyetemi tanár óriási, millió dolláros támogatást kapott. A ki nem mondott, de valódi célja az volt a kutatási feladat-adásnak, hogy a szemita gént találják meg, mint ilyen felsőbbrendű gént.

Egy egész munkacsoport dolgozott ezen hosszú évekig, miután meg is találták a keresett gént, csakhogy nem egyet, hanem kettőt! Megállapították, hogy ezeket akár évszázadokon, generációkon át is el lehet nyomni, de aztán újra feltörnek, míg például a germán, vagy néger elsenyved, eltűnik.

A Wilder Penfield féle kutatócsoport tehát megtalálta ugyan a remélt szemita gént is, de talált egy másik ilyen fölényes gént, amelyiknek ekkor még nem volt neve, csak annyi említést tettek róla, hogy legtisztább képviselője a Közép-Európában élő és ma magyarnak nevezett náció. A szemita barát Rockefeller Alapítvány a reményét tönkretevő eredmény után azonnal törölte a támogatását, megtiltotta a jelentés közzétételét és annak kinyomtatását.

Ezek szerint bennünket tényleg nem lehet kiirtani!



Konklúzió

A történelemben bármikor bármilyen nehézségek is érték a magyarságot, mégis mindig talpra tudtunk állni. Úgy a Trianoni ítélet után, mint a II. világháborút követően is néhány éven belül megoldottuk, méghozzá Marshall-segély és mindenféle segítség nélkül.

Akik nem hisznek a beavatottak képességeiben, azok saját maguktól tagadják meg a továbbfejlődéshez szükséges lehetőséget. Mert a világ nem úgy működik, hogy hiszem ha látom, hanem éppen fordítva: látom, ha hiszem!

Csak a magyar nyelv, a magyar nemzeti öntudat és népi emlékezet őrzött meg annyi emléket a beavatottakról, hogy mint egy apró mozaikot, apránként össze lehessen állítani. Ám talán ez is elég lesz ahhoz, hogy a nehéz idők elmúltával újra életre keljen az univerzális tan, az emberi létforma igazi értelme és célja. Ma is születnek beavatottak, s talán újra az emberiség szellemi vezetőivé lesznek, akik újra elmagyarázzák a tudás, az erkölcs, az erő és az uralom lényegét, s ismét urai lehetnek ennek az elkorcsosulóban lévő világnak.

Kötelességünk és felelősségünk az Isten tanítása szerint élni és példát mutatni a föld többi népének. Ezért magyar mindig van annyi, amennyire szükség van!



Ahogy Jézus fogalmazott: „ha azokat szeretitek, akik viszont szeretnek benneteket, azzal még nem léptetek előrébb, csak ha majd azokat is megtanuljátok szeretni, akik gyűlölnek benneteket.”

Forrás: http://www.arvisura.van.hu/ Előadási anyagok, cikkek, tanulmányok