A szántói emberek meghittebb, bizalmasabb kapcsolatban élnek a kövekkel, mint más települések lakói. Ez nem is csoda, hiszen falujuk fölé a Dunántúl legmagasabb hegyének csúcsa magasodik. Ez a hatalmas kőrengeteg óhatatlanul is tiszteletet kelt az emberben, s biztonságérzetet is: egy biztos, el nem mozdítható pontot a világban, amihez igazodni lehet, ami menedéket nyújt. Tán ez is az oka annak, hogy évezredek óta kedvelt lakóhely ez a táj. Az utolsó jégkorszak idején már megjelent itt a vadászó-gyűjtögető ősember. Táborainak nyomát a hegyen az ún. kőfülkék őrzik, melyekből kőpengék, kőkaparók kerültek elő. Később jelentős kelta kultúra virágzott itt. A római korban a hegy aljában húzódott az Aquincumot Brigetióval összekötő hadiút, az út forgalmát őrtorony vigyázta. (Tavaly egy svéd régészcsoport egy római villa falmaradványait ásta ki a Kálvária közelében, az ásatások az idén is folytatódnak.) Avar- és honfoglalás kori leletek is bőven kerültek elő. A XIII. században - a középkori források szerint - Szántó közelében épült meg a ,,Szentkereszt" pálos kolostor. Az öregtemetőben két évvel ezelőtt végzett ásatások során kora középkori romokra bukkantak - nem elképzelhetetlen, hogy magára a Boldog Özséb általa alapított kolostor maradványaira.

A minden bizonnyal eddig legérdekesebb históriai lelet is innen került elő a földből. A millennium évében, szeptember 23-án Boldog Özséb emlékére szentmisét tartott a régi temetőben Takács Nándor püspök és Árva Vince atya, a pálos rend történetének jeles kutatója. Az ünnepre rendbe hozták a temető fáktól, bokroktól elvadult részét, a megtisztított terepet géppel egyengetve el. A markoló kanala kifordított egy régi követ, amit ideiglenesen a néhány tucat méterre lévő Községháza udvarán helyeztek el. A kövön rögtön látszott, hogy Szántónak nem az 1702-től (a szlovák betelepüléstől) számítható mostani kultúrájából való.

Szőnyi József polgármester minél tovább nézegette a követ, annál szebbnek, értékesebbnek érezte, ezért a Községháza biztonságos pincében helyezte el, gondosan bebugyolálva.
Persze, nem tudta, de nem is akarta eldugni a világ szeme elől. Tudósokat hívott - régészeket, muzeológusokat, művészettörténészeket -, hogy megállapítsák a kő eredetét és megfejtsék üzenetét. Jöttek, állapítottak és fejtettek is: de a vélemények ingadozóak és egymással sokszor szöges ellentétben lévők voltak. A tudósok nyomán újságírók érkeztek. S a média hamar felkapta a rejtélyes követ. Valóságos zarándokhellyé vált a polgármester szobája, ahová időközben fölkerült a kő. Mindenki kíváncsi volt a több évszázados (egyesek szerint évezredes) kőre.

Április végén festés volt a Községházán - ezért a polgármester ideiglenesen hazavitte magához a követ, hogy ne érje semmi kár. Május 1-jén azután kénytelen volt kitenni a követ házának udvarára, mert a szobában már nem fértek el a látogatók. Aznap legalább 50 autó állt meg a ház előtt.

Sokan misztikus, varázsos erőt tulajdonítanak a kőnek, s máris lábra keltek legendák különös, megmagyarázhatatlan jelenségekről a kővel kapcsolatban. Például az egyik fotósnak tönkrement polaroid fényképezőgépe, amint a követ lefotózta, vagy hogy az egyik televíziós forgatócsoport tagjainak megfájdult a feje a kő közelében.

Nem áll hozzám közel a misztika világa, ám a kíváncsiság természetesen engem se hagyott nyugodni - főleg miután a polgármester néhány megjelent cikk másolatát elküldte nekem -, magam is elzarándokoltam - hegyi-kerékpárom nyergében - Szántóra egy borús júniusvégi napon.

Alig tolom be sáros kerékpáromat a Községháza udvarára, rögtön rám köszön egy ember, aki az udvar füvét nyírja, s megkérdezi, mi járatban vagyok.

- A polgármester urat keresem! - válaszolom szavaimat vörösvári beidegződéssel megválogatva.

- Bent van a Jóska, de vannak nála, egy kicsit várni kell - mondja egyszerűen, majd akárhogy szabadkozom, segít nekem, hogy megszabadítsam kerékpáromat a rárakódott vastag sárrétegtől...

Munka közben kiderül, hogy segítőtársam nem más, mint Szlávik János, az az ember, aki először vette észre a híres követ, s szólt a polgármesternek...

Később - amíg az interjúra várok - elsétálok a néhány méterre lévő régi temetőbe, a kő lelőhelyére. A szanaszét lévő régi kövek között, egy újonnan állított színes fakereszt uralja most a sírkertet, Boldog Özséb tiszteletére emelték a tavalyi ünnepségen.

Oda- és visszafelé több helyivel is találkozom. Kezdetben csodálkozom, hogy előreköszönnek, pedig nem ismerhetnek engem, aztán ráeszmélek - persze, ez egy kis falu, itt mások a szokások, jobban érződik a közösség tűz-helymelege, még az idegent is jobban tisztelik - és attól fogva én köszönök előre.

Szőnyi József széles mosollyal fogad, s kezet nyújt. Hatalmas munkás tenyerében szinte elvész a kezem. Szükség is volt azokra a tenyerekre fiatalabb korában, amikor még mészégetőként kereste a kenyerét - ki tudja, hány ezer tonna követ mozgatva meg. (Így égettem meszet címmel könyvet is írt régi mesterségéről.) Most falujának polgármestere, helytörténeti kutatója, krónikása, fotósa. Kőtől kőig ível a sorsa.

Belépek a polgármester szobájába. A falon körben az általa készített fotók az itt élő emberekről. Kitűnő portrék. Őszinték. Kifejezőek. Jó lenne egyszer albumban is megjelentetni őket.

A kő egy egyszerű, alacsony vitrinben a szoba egyik sarkában. Kulccsal nyílik a méretre készített ablakos doboz. A polgármester, a kő féltő őre, kinyitja, és mind a ketten szinte áhítattal hajolunk fölébe.

,,Sokan vizsgálták már ezt a követ, de kézzel fogható tudományos eredmény vajmi kevés született - mondja Szőnyi József. - Pedig én szeretném, ha korrekt tudományos válaszokat tudnánk adni, ha végre állást foglalna a tudomány, s nem hajolna el a történet kizárólag a misztika irányába. Egyedül anyagának származását sikerült egyértelműen meghatároznia dr. Nemecz Ernőnek, a veszprémi egyetem professzorának. Vizsgálatai szerint a kő egész biztosan a környező hegyekből származik. Ezek után én mintákat vettem, és kiderítettem, hogy a Hosszú-hegy keleti oldalában található homokkővel egyezik meg az anyaga. Alig tudunk azonban valamit arról, melyik korban faraghatták ki és mi volt a funkciója. A vélemények igen eltérőek. A tetején és az alján lévő vésett foglalat okán, én hajlok arra, hogy azt gondoljam, ez a kő valaminek a része lehetett. Talán éppen annak a középkori épületnek, amelynek nyomaira két éve bukkantunk a régi temetőben. A magánvéleményem az, hogy ez nem más, mint a Boldog Özséb alapította Szentkereszt kolostor romja. Tudományos hitelességgel persze ezt csak akkor lehetne kijelenteni, ha ki tudnánk ásni a romokat - ehhez azonban több tízmillió forintra lenne szükség, ami meghaladja az önkormányzat anyagi lehetőségeit..."

Nézegetem a követ, a mélyen bevésett különös alakú kereszteket, és közben arra gondolok, vajon üzent-e valamit a több száz évvel ezelőtti kőfaragó nekünk ezzel a kővel... S ha igen, meg tudjuk-e fejteni régmúlt korok kódjait? Kimondatlan gondolatom fonalát vendéglátóm fonja tovább:

,,Származástól, kortól, stílusjegyektől, funkciójától függetlenül számomra az a legfontosabb, hogy ennek a kőnek üzenete van a számunkra. Még nem tudom pontosan, mit üzen, mit akar nekünk mondani ilyen hangosan, de szeretném megérteni. Ez a kő feltételezhetően abból a korból való, amit én a nemzet legjelentősebb, legnemesebb erkölcsi korszakának tartok. Abból a korai középkorból, amikor a legtöbb szentünk született és fejtette ki áldásos tevékenységét erősítve népünk erkölcsiségét és hitét. Ha ez a kő ezt a kort és erkölcsiséget akarja a századokat átívelően közelebb hozni számunkra, akkor rendkívül fontos a számunkra. Különösen egy olyan korban, amikor a pénz maga alá gyűri az erkölcsöt. Pilisszántón és környékén szinte alig találni olyan helyeket, ahol ha leásnánk, ne találnánk valamilyen történeti emléket. Ez a történelmi örökség a mi legnagyobb gazdagságunk és összetartó erőnk. Ennek a gazdagságnak és erőnek a része immár ez a titkokat rejtő ősi keresztes kő is. "