Magyar Atlantisz Az elsüllyedt világ életre kel? Bunyevácz Zsuzsa A Pilist egész évben kirándulók, túrázók, síelők százai, amatőr és hivatásos kutatók keresik fel, és valamilyen rejtélyes módon az ideérkezők közül azokat is hamarosan megszállja egyfajta különös nyugalom, akik semmit se hallottak a hely szelleméről. Amit a dalai lámához hasonlóan világszerte sokan tudnak, az a hazai látogatók többsége előtt máig ismeretlen: a Pilis a Kárpát-medence energetikai szempontból kitüntetett helye, őseink szerint az a pont, ahol „az ég és a föld összeér”. A ma emberének sokszor már alig mond valamit a szent hely kifejezés, pedig elég, ha fölelevenítjük a gyermekkori olvasmányainkból, a rég látott filmekből ismert indián szereplőket, és máris könnyebben megérthetjük. Az indiánok vándorlásaik során egyszer csak azt mondják, hogy „itt álljunk meg, mert szent helyre érkeztünk”. A „sápadtarcú” nem érti és nem érzi a hely jelentőségét, mire az indián elmagyarázza, hogy ott laknak az ősök szellemei. A Pilisben a magyar ősök szellemei „élnek”, még akkor is, ha létezésükkel az utóbbi évszázadokban meglehetősen kevesen és keveset foglalkoztak. Az elmúlt néhány évben azonban ez a rég elfeledett világ mintha kezdene életre kelni. Egyre több olyan lelet, adat vagy új ismeret bukkan fel a Pilis különböző pontjain – nemegyszer különös körülmények között –, ami szinte rákényszeríti az embert, hogy átgondolja a magyarság történetének eddig – a többség számára – kevésbé ismert évszázadait. A Pilis szakralitásának vizsgálata során a kérdéskör bármelyik vetületét vesszük is szemügyre, szinte minden esetben a legtávolabbi múltba jutunk el, amelyet a sumer ékírásos táblák úgy jellemeznek, hogy „a királyság leszállt a Földre”. Fehér az egyháza... Maga a Pilis szó a kopasz, illetve leborotvált fej jelzője, egy helytörténeti műben pedig azt olvashatjuk, hogy a fejtetőt nevezték így régen. Papi kifejezés is egyben, másik megfelelője, a tonzúra manapság is megfigyelhető néhány szerzetesrendnél, amelynek tagjai a fejtetőt kopaszra borotválják. Itt található az emberi test korona-csakrája, amin keresztül – az ezoterikus tanítások szerint – a Teremtő energiája áramlik. A tiszta, isteni energiának, illetve ennek a pontnak a tanítás szerint fehér a színe. A fehér szín állandóan, kísértetiesen visszaköszön a Pilissel kapcsolatban, ahogy azt egy régi magyar népének is megörökítette: Ennek a világnak Fehér a virága, Fehér az egyháza, Fehér a csuhása. Ennek a világnak Itt dobog a szíve, Itt van a lelke, Itt van a közepe. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálos tagjai is fehér ruhát hordtak (a népének szintén rájuk utal), és ahogy a továbbiakban látni fogjuk, ez a pilisi születésű rend ezer szállal kötődött az „égből leszállt királysághoz”. Feltűnő, hogy a történelmi Magyarországon mennyi Fehér- vagy Fejérvár van, ismeretes továbbá, hogy több fontos történelmi helyünk a Fehérvár vagy Alba (latinul fehér) nevet viselte. Létezik egy velencei fametszet a középkori Székesfehérvárról, ami több kutatót arra sarkallt, hogy a magyarok szakrális központját ne a mai Székesfehérváron, hanem a Pilisben keresse. A kutatások eredményeként egyre többen vallják, hogy Fehérvár koronázóvárosunk egykor valóban a Pilisben helyezkedett el, ami a korona-csakra, a fehér és a beavatás fogalmak érdekes találkozása. A beavatás helye A fejtető, a legfelsőbb fölött már nincs semmi. Szimbolikusan tekintve a Pilist, az ég és a föld határán van az a hely, ahol a földi kilép a földből, és belép az égbe, magyarul: megkapja az égi tudást. Pontosan ez az a hely tehát, ahol a beavatás történhet. Mint ahogy az emberi testben ez a hely a fejtető, ugyanúgy a Kárpát-medence „pilise” az, ami képes a fentről jött finom energiák befogadására. Ha a történelmi Magyarországot élő testnek fogjuk fel, ahogy az a középkorban általánosan elfogadott nézet volt, akkor ennek az „országtestnek” a fejtetője, a „pilise” nem más, mint a Pilis, az égiek és földiek közötti kontaktus helyszíne. Ezért volt az, hogy ezt a területet időtlen idők óta mindig is a legfelső vezetők uralták. Már az Árpád-házi királyok idején is a legjobban őrzött és féltett birtok volt. A Pilis körvonala (a Visegrádi-hegységgel együtt) egy hatalmas szívet formáz, amelynek a közepén található Dobogókő, a Kárpát-medence energetikai központja. Őseink nem véletlenül adták a terület középpontjában álló csúcsnak ezt a nevet, tudniuk kellett, hogy itt „dobog” a világ szíve. Az Árpád-korban ezt a területet „Insula Pilis” (Pilis-sziget) néven nevezték. Ha rápillantunk a térképre, és leszámítjuk az utóbbi 1500 év mintegy 400 földrengését, amelyek során például „az egyik hegy belezuhant a Dunába”, és így nyilván megváltozott a környék képe, akkor tökéletes szívalakot látunk. A területet a ma itt élők is a Föld szíveként emlegetik. A korona- és a szív-csakra így tehát a Pilisben egy helyen található, ezáltal teljes szakrális uralkodói programot képvisel. Az itt található pontokon keresztül átadhatóvá vált az isteni energia az arra alkalmas befogadó személynek. És valóban, ahogy a későbbiekben látni fogjuk, a Pilis alagútrendszerében, a titkos barlangokban a pálosok beavatási rítusainak központi szerepe volt. Isten jelölte ki A Pilis bizonyíthatóan már a szkíta kortól lakott volt, és a honfoglalásnak nevezett eseményt megelőzően is sok kultikus hellyel rendelkezett. A szkíták Kr. e. 900 körül már létező birodalma a mai Dél-Oroszországtól Közép-Európáig terjedt, magába foglalta tehát a Kárpát-medencét is. Ugyanezt igazolják az ókor nagy szerzői, köztük Arrianosz görög történetíró és filozófus, aki ezt írja: „Az európai szkíták mint legnagyobb nép lakják Európát.” A Pilis Árpád-kori szakralitását oklevelek bizonyítják: mindvégig királyi központként működött, e területen nem is adományoztak hűbérbirtokot. Később, az Anjou-kortól Visegrádon, a fellegvárban őrizték a Szent Koronát (amely a világon egyedülálló módon nem királyi, hanem beavatási korona), és a Képes krónika képein a koronázás helyeként a Pilis azonosítható. A szent helyeket, ahogy mondják, maga az Isten jelöli ki. Nem véletlen tehát, hogy a környéken Mária-jelenések, csodás gyógyulások tucatjaival találkozunk. Visszatérve az indián példához, a szent helyekre mindig csak a varázsló vagy a törzsfőnök engedélyével lehetett belépni. Őseinknél a varázsló a táltos, a törzsfőnök pedig a király volt. A táltosok eltűnésével a pálosok vették át, vitték tovább a hagyományokat, és valóban, a király és az ő engedélyük nélkül senki se léphetett a területre. A legbelsőbb részbe, a Pilis „pilisébe” – a Szentek Szentjébe – még a királyi család tagjai se léphettek be felügyelet nélkül. A hely ősiségére utal, hogy a Pilis-hegyen állva jól látható a Ziribár-hegy, amely fölött a téli napfordulókor, december 21-én a Nap kel, mégpedig úgy, hogy az éltető napfény a Pilis egyik fontos pontjára esik. A sumerológusok egybehangzó véleménye szerint a „ziribár” szó hegyszorost, ébredő fényt, újjászületést jelent. Az egyiptomi piramisok az Oziriszt megszemélyesítő Orion csillagkép mintájára épültek. Az Orion a magyar mitológiában a Nimróddal azonos. Érdekes módon ennek pontos mása megtalálható a Pilisben: a csillagkép csillagait a pilisi hegyek rajzolják ki. A középső három csillag az Árpád-vár, a Rám-hegy és a Magashegy. Az elrendezés ugyanaz, amit az egyiptomi piramisoknál látunk: a leghalványabb csillagot a legkisebb piramis jelzi, a legerősebbet pedig a legnagyobb. A csillagkép további négy pontjának mindegyikénél pálos kolostorromok találhatók. Bunyevácz Zsuzsa Forrás: Dobogó folyóirat Ahol megnyílt a föld A Pilisben az elmúlt néhány évben sorra kerülnek elő az elpusztított és elfelejtett világ nyomai. Szinte naponta bukkannak fel egykori hatalmas templomok, alagútrendszerek többszáz éves maradványai, de előkerültek már a környéken kétezer éves cserépdarabok, nyílhegyek, furcsa alakú kövek és többezer éves faragványok is. Nem meglepő módon a leletek némelyikén a szív jele látható. 2000. szeptember 23-án a pálos rendet alapító Szent Özséb tiszteletére szabadtéri misét celebráltak Pilisszántón, ahol egész különös leletre bukkantak a két évvel korábban fölfedezett egykori templom romjai fölött. Egy 80 kg-os kő került elő, amelyen azelőtt soha nem látott, különös, kettős kereszt formájú minta látható. A kő a szakértők szerint egész biztosan a XI. század előtt keletkezett. Pap Gábor művészettörténész a római egyház által eretnekséggel vádolt bogumiloktól eredezteti az alkotást, mások az egyiptomi kopt keresztény motívumokhoz hasonlítják a kettős keresztet. Egyvalamiben azonban mindannyian egyetértenek: a kövön a római, judeo-kereszténységtől eltérő motívum látható. A keresztes követ most abban a templomban őrzik, ahol korábban szó szerint megnyílt a föld. Mára már kiderült, hogy egy alagútrendszer húzódik alatta, amelyet – az itt talált leletek tanúsága szerint – a középkor előtt alakítottak ki. De maga a templom is érdekes: noha a XVIII. században építtette a betelepített sváb lakosság, falaira csak Árpád-házi szenteket festettek. Építészeti szempontból pedig semmi nem indokolja, hogy egy vízmosás fölé emelték – hacsak nem valami eddig ismeretlen okból. Pilisszántó polgármestere elmondta, hogy a kő „megválogatja”, ki jöhet hozzá. A szakrális tárgyak a jót jobbá, a rosszat még rosszabbá teszik. Aki csak szenzációéhség miatt keresi fel a szent követ, azt kapja, amit megérdemel... 2004.08